7. rész : Ebéd az erdőben

Másnap úgy dél körül másztam ki az ágyból. Harry még aludt, amit nem is csodáltam, hiszen hajnalban vágódott be az ágyba. Elballagtam a fürdőszobába, ahol megejtettem egy gyors zuhanyzást, és mivel Hazza még aludt, egy szál törölközőben siettem át a szobán a bőröndömhöz, hogy keressek valami ruhát. Miközben a ruháim között válogattam, kopogásra lettem figyelmes. Ijedten az alvó fiúra pillantottam, aki csak megfordult. A kopogás rövidesen megismétlődött, ezért törölközőben futottam el az ajtóig. 

-Ööö.. b-bocsi.. én nem...nem akartam zavarni.. -motyogta Niall, és láthatóan zavarba jött. El kell ismernem, hogy egy kicsit én is, hisz lányból vagyok, természetes, ha furcsán érzem magam, miközben úgy beszélgetek egy sráccal, hogy nincs rajtam más, csak egy kisméretű törölköző.

-Mit keresel itt? -kérdeztem, és egy mosolyt varázsoltam az arcomra, hogy oldjam a beállt szorongós hangulatot.

-Hát.. én csak arra gondoltam, hogy.. szóval, hogy elmehetnénk kajálni, ha már mindenki alszik... - először meglepett a dolog, de támadt egy olyan érzésem, hogy nem kéne visszautasítanom - fogalmam sincs, hogy miért.

-Ha megvárod, amíg felöltözök, mehetünk. -egyeztem bele. Bólintott, és helyet foglalt a kanapén. Elvettem a bőröndöm tetejéről egy farmer rövid gatyát, és egy fehér ujjatlan felsőt. Berobogtam velük a fürdőszobába, és gyorsan felöltöztem. Feltettem a megszokott sminket, megfésülködtem, és kimentem a szobába, hogy keressek egy cipőt. Végül egy szürke strandpapucsra esett a választásom. 

-Kész vagyok, mehetünk! -jelentettem be halkan, nehogy felébresszem a még alvó Harryt. 


-Neee! Nem lehetsz ennyire bolond! -kiabáltam már szinte zokogva a nevetéstől. A tegnapi komor Niall már szinte köddé vált, és egy teljesen új oldaláról ismertem meg. Persze azt eddig is tudtam, hogy nem teljesen normális, de hogy ennyire.. képes volt kihozni valami erdő közepére piknikezni. Egy erdőbe. 
-Most én kérdezek! Mi volt a legcikibb dolog, ami megtörtént veled? -nézett rám hatalmas, ugyanakkor gyönyörű kék szemeivel.
-Háát.. talán amikor 11 éves koromban menekültem egy kutya elől, és berohantam egy boltba, mert azt hittem, hogy oda nem jön utánam. Aztán kiderült, hogy tévedtem, ugyanis végigkergetett az egész bolton, és mindenki engem nézett. -válaszoltam. Minden erőfeszítésem ellenére visszagondoltam az emberek arcára, akik azt bámulták, ahogy kerget az a kutya, és elkapott a röhögőgörcs. 
-Ez nem semmi! Kár hogy nem láttam.. -nevetett Niall is. -Jót nevettem volna!
-Kiröhögtél volna? Csalódtam benned. -hajtottam le a fejem. Niall még mindig nevetett, ezért úgy gondoltam, hogy egy kicsit megszívatom. Megfogtam a mellettem lévő ketchupos flakont, kinyitottam, és felé tartottam a tubus száját.
-Ne röhögj, vagy esküszöm, hogy pirosan mész vissza a hotelbe! -néztem rá szigorúan. Úgy látszik nem eléggé, mert továbbra is nevetett. Nem gondoltam komolyan, hogy a ketchup a nyakában fog landolni, de véletlenül egy kicsit jobban megnyomtam a kelleténél, és máris pirosban pompázott. Azonnal lehervadt a mosoly az arcáról.
-Jennyfer Peazer! -nézett rám komolyan. -Ezt nem kellett volna!
-Jó ne haragudj, véletlen volt.. -kezdtem mentegetőzni, de akaratlanul is elnevettem magam, ahogy ketchupos arccal mered rám. Fogtam egy szalvétát, közelebb húzódtam hozzá, és elkezdtem letörölgetni róla a szószt. Nagyjából már kész voltam, amikor észrevettem, hogy a szemei megint a tekintetemet keresik. Valamiért megremegtem, és ledobtam a szalvétát. Ismét kezdtem nagyon furcsán érezni magam, de nem akartam másfelé nézni. Könyörgöm, egy erdő közepén vagyunk, nincs itt semmi, ami érdekesebb -vagy szebb- lehet, mint Niall csodálatos kék szemei. A hasam görcsbe rándult, de ez amolyan kellemes érzés volt -minta pillangók repdesnének benne. 
-Jól vagy? -kérdezte Niall aggódva, mikor meglátta, hogy kissé elsápadtam. Kellett egy kis idő, mire felfogtam, hogy mit is mondott. 
-Öhm.. persze. -motyogtam, és talán egy kicsit még el is pirultam. Nem értem.. mi ez az érzés?! Eddig soha nem éreztem ilyet -sőt, még ehhez csak hasonlót sem.
-Szeretnél visszamenni? 
-Még nem is ettünk... -válaszoltam halkan, mire elmosolyodott, és felém nyújtott egy szendvicset. Remegő kézzel elvettem, de amikor arra került a sor, hogy lenyeljem a falatot... na igen. Az már nem volt olyan egyszerű. A torkomban lévő gombóc megnehezítette a dolgomat. Végül nagy nehezen megettem a szendvicset.
-Szerinted a többiek felébredtek már? -kérdezte Niall.
-Ne-nem tudom. Nem vagyok benne biztos. -dadogtam. 
Úgy egy óra múlva úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk, és megnézzük, mi van a többiekkel. Már mindenki talpon volt, mikor besétáltunk a szobánkba.
-Ti meg hol a fészkes fenében voltatok? -förmedt ránk Louis. 
-Már legalább hússzor hívtalak benneteket, és még üzenetet is hagytam! -panaszkodott Harry.
-Kajáltunk. -vonta meg a vállát Niall. Erre Danielle hirtelen felkapta a  fejét, és végignézett rajtunk. 
-Mondd, hogy az ott ketchup! -szólalt meg Zayn. Niall mosolyogva közölte, hogy igen.. az csak szósz, és minden a legnagyobb rendben van.
-Igazán bekapcsolhattátok volna a telefonotokat! -hisztizett Hazza még mindig. 
-Nem volt térerő. -szólaltam meg én is. 
-Mégis hol voltatok, ahol nincs vétel? Istenem, ez itt Los Angeles, itt nincs olyan hely, ahol ne lenne térerő! 
-Úgy tűnik, hogy a város melletti erdőben mégsincs.. -mosolygott Niall. A szobában már mindenki egyre érdekesebben kezdett ránk nézni, aminek hatására még érdekesebben éreztem magam. Amikor Niall egy kicsit közelebb húzódott hozzám, és megéreztem az illatát, ismét éreztem azt a furcsa érzést a gyomromban, de most erősebben, mint az előbb.