16. rész : Könnyek

Egy ideig csendben üldögéltünk egymás mellett. Még mindig azon gondolkodtam, hogy beszélnem kéne anyuval. Az már világossá vált számomra, hogy Niall megér pár veszekedést. Gondolataimból egy hang zökkentett ki. Egy reccsenés. Igen, talán furcsa, de olyan helyen ültünk, ahol csend volt, csak a madarak csiripelését lehetett hallani. Így érthető, hogy miért figyeltem fel a pad mögül hallatszó reccsenésre. Liam megrezzent, én pedig ösztönösen hátra fordultam volna, ha a mellettem ülő Liam nem fog le. 

-Biztos nincs ott semmi érdekes. -harapott az ajkaiba. 

-Akkor miért ne nézhetném meg? -néztem rá meglepetten, majd hátra fordultam. Meglepetésemben köpni-nyelni nem tudtam. Niall állt a pad mögött. Amint megláttam elvörösödött,és dadogni kezdett.

-Én csak...én...  szóval... izé... tudod, én csak...a...

-Hallgatóztál?! -kiáltottam el magam. Ő csak összerezzent, én pedig kitartóan bámultam. Nem válaszolt. -Ezt jól kitaláltátok, gratulálok! -álltam fel a padról, majd Niallről Liamre vándorolt a tekintetem. Ha a szemeimmel képes lettem volna ölni, most megtettem volna. Mindkét fiú a földet nézte, és zavartan rugdosták a port. 

-Én annyira sajnálom... -lépett közelebb Niall. Aztán már egyre kisebb távolság volt köztünk, és meg akarta fogni a kezemet, de én hátrébb léptem.

-Ne! -kiabáltam rá. -Hagyjatok békén! -sarkon fordultam, és elrohantam. Úgy éreztem, hogy elárultak, és hogy becsaptak. Futottam, méghozzá vissza a szobába. Nagyon jól tudtam, hogy most egy kicsit meg van rám sértődve, amiért nem cseréltem helyt Louis-val, de azért berontottam a szobába, ahol nagy meglepetésemre Harry egyedül ücsörgött az ágyon, és a telefonjával babrált. Futólag rá pillantottam, de nem kifejezetten érdekelt, hogy miért van egymagában, csak ledobtam magam az ágyra. Ahogy lepergett az előbbi jelent a szemem előtt, elkezdtek folyni a könnyeim. 

-Hé, nyugodj meg! Történt valami? -ült le az ágyam szélre Harry. 

-Becsaptak. -suttogtam a könnyeim között. 

-Ki? 

-Liam és Niall. Becsaptak, érted? Becsaptak! -hajtogattam hitetlenkedve. 

-Mit csináltak? -simogatta meg a hátamat.

-Niall... kihallgatott. -szipogtam. -Olyan dolgokat mondtam el Liamnek, amit még soha senkivel nem osztottam meg. Liam pedig végig tudta, hogy Niall mindent hall! Képesek voltak erre, érted? Nem tudom elhinni, hogy ezt tették velem... pont Ők...

-Egészen biztos vagy abban, hogy ez történt? 

-Igen. Liam elárult... és Niall... Ő pedig kihallgatott. -felültem, aztán letöröltem a könnyeimet, majd elmosolyodtam, és megvontam a vállam. -De nem érdekel. 

-Nem úgy nézel ki. -jegyezte meg. Tudtam, hogy igaza van, mert tényleg érdekelt. Ha nem így lett volna, nem sírtam volna. Rosszul esett, amiért becsaptak. Főleg Niall miatt. Nem gondoltam, hogy képes ilyesmire. Lehet, hogy én parázom túl ezt az egészet, de mégis bántott. Bántott, hogy Niall képes volt ezt tenni velem. Hazza még motyogott pár nyugtató szót, amikor kopogásra lettem figyelmes. Harry azonnal felállt, és az ajtó felé indult, de én nem engedtem, hogy kinyissa. Tudtam, hogy olyasvalaki áll az ajtóban, akivel most nem a leghőbb vágyam a beszélgetés.
-Ne nyisd ki! Nem akarok vele beszélni. -kaptam el a karját, miután felpattantam az ágyról.
-Nem is biztos, hogy Ő az. -mondta, majd kinyitotta az ajtót. Idegesen néztem Harryre, aki meglepve tapasztalta, hogy igazam volt. Niall állt az ajtóban. Ha most nem haragudtam volna rá, azon kattogott volna az agyam, hogy miért kell így látnia?! A sminkem lefolyt, a szemeim vörösek voltak, és hatalmasra duzzadtak. Mégis kit akartam becsapni..? Persze, hogy érdekelt, hogy milyen állapotban lát...
-Jaj Jenny! Én annyira sajnálom! Nem akartam, hogy ez legyen a vége. -mondta, miközben végigmért. Ahogy az szemeimet nézte, egyre jobban elsápadt.
-Menj el! -suttogtam, majd összeszorítottam a számat. 
-Nem megyek sehova! -jelentette ki. 
-Én viszont azt hiszem sétálok egyet. -szólalt meg Hazza, aki nyilván kezdte magát kellemetlenül érezni, ezért inkább lelépett, kettesben hagyva Niallel. nem hittem el, hogy képes itt hagyni vele, amikor tudja, hogy megbántott, és nem akarok vele beszélni. 
-Van esély arra, hogy úgy teszünk, mintha ez nem történt volna meg? -kérdezte miután óvatosan becsukta az ajtót. Én leültem a kanapéra, és beláttam, hogy nem fog elmenni, amíg ezt meg nem beszéljük.
-Nem tudom. -vontam meg a vállam.
-Kérlek,Jen! Ez fontos nekem. Tényleg. Ha kell, még százszor bocsánatot kérek... -nézett rám a gyönyörű kék szemeivel. Szerettem volna neki azt mondani, hogy igen, felejtsük el, folytassuk ott, ahol abbahagytuk, de nem tudtam. Ez nem is volt akkora dolog, nem kéne így felfújom, de valamiért nem tudtam neki egyszerűen azt mondani, hogy minden rendben. -Fontos vagy nekem. -kezdte újból. -Nagyon. -leült mellém a kanapéra.
-Te is nekem, éppen ezért esett annyira rosszul. -újból könnybe lábadtak a szemeim. Egy nagy könnycsepp gördült le az arcomon. 
-Hülye voltam. Ez egy borzalmas ötlet volt, tudom. -hajolt közelebb, és letörölte a következő könnycseppet az arcomról. -Nagyon szeretném, ha nem vennéd ezt a szívedre. Én egyszerűen csak... túl kíváncsi vagyok. Ennyi az egész. Ne haragudj rám,oké? -győzködött tovább, miközben eltűrt egy kósza tincset a fülem mögé. Ennyi, itt már nem bírtam.
-Niall! -kiáltottam fel, aztán a nyakába borultam és zokogni kezdtem. Azt, hogy miért, magam sem tudtam. Csak ömlöttek a könnyek, Niall pedig átölelt, és a hátamat simogatta. 
-Itt vagyok veled. -suttogta, és egy puszit nyomott a fejem tetejére.

Játszom a boldog lányt, akit nem érdekel semmi,
mégis néha egyetlen szó is képes padlóra tenni.