21. rész: Rémálom

A nap ragyogóan sütött, én pedig a járdán sétáltam. Egyszer csak megálltam, mert át szerettem volna menni a másik oldalra. Amint leléptem az útra, egy autó állt meg előttem. A sofőr lehúzta az anyósülés felőli ablakot, így egy ismerős, bár nem kívánatos arccal találtam magam szemben.

- Szia Jenny! –köszönt, majd egy halvány, erőltetett mosoly villant át az amúgy szomorkásnak, és csalódottnak tűnő arcán.

- Szia! –köszöntöttem én is, bár be kell vallanom, hogy nem volt túl sok kedvem vele társalogni, főleg nem a történtek után.

- Elvihetlek? –ajánlotta fel kedvesen.

- Nem kell köszönöm, csak a boltba megyek. Pár perces séta, és már ott is vagyok. –utasítottam el azonnal.

- Akkor máshogy mondom: beszélnem kell veled. –mondta határozottan.

- Nincs miről beszélnünk. –vontam meg a vállam, és tovább indultam.

- Jen, kérlek várj! Muszáj ezt elmondanom neked. –kérlelt.

- Kapsz öt percet. –adtam be a derekam, de csak azért, hogy utána nyugtom lehessen tőle. Kinyitottam az autó ajtaját, majd beszálltam. Niall ahelyett, hogy bármit is mondott volna, beletaposott a gázba, és elhajtott. – Arról volt szó, hogy beszélni akarsz, nem arról, hogy el is viszel valahova.

- Csak egy nyugisabb helyre megyünk, ahol nem fog zavarni senki.

Egy kereszteződéshez értünk, pont zöld volt, ezért nem állt meg, hanem tovább vezetett. Azt viszont mindketten későn vettük észre, hogy a másik sávból átkerült a mi sávunkba egy kamion, ami a kocsinak ütközött. Pár másodperc múlva, ahogy Niallre néztem, elkapott a hányinger. A feje véres volt, és nem mozdult. Éreztem, hogy az én fejem is megsérült, de én mégis eszméletemnél voltam. Kétségbeesetten kezdtem el rángatni a szőke srácot, remélvén, hogy felébred. Egy pillanat múlva kinyitotta a szemét, és ajkai remegni kezdtek, mintha mondani akart volna valamit, de nem lett volna elég ereje, hogy szólásra nyissa száját.

- Szeretlek. –suttogta végül, alig hallhatóan. A könnyeim eleredtek, és megszorítottam a mellettem heverő kezét. Éreztem, hogy most nem hazudik, hiszen nem lenne oka rá. Ő is megfogta a kezem, olyan erősen, amennyire erejéből tellett.

- Én is szeretlek. –szorítottam kezét a könnyes arcomhoz. –Ne menj el, Niall! –sziszegtem a fogaim között, de már késő volt. Keze elengedte az enyémet, és szemei lecsukódtak. Nem, ez nem végződhet így! Könnyek között kiszabadítottam magam a biztonsági öv fogságából, majd nagy nehezen kiszálltam a kocsiból. Az úton egy rakás ember figyelt sokkos állapotban. – Segítség! –ordítottam olyan hangosan, amennyire csak tudtam, majd összeesetem.

 - Neee! –kiáltottam fel, majd kipattantak szemeim, és az ágyamban találtam magam. Megkönnyebbüléssel töltött el, hogy ez az egész csak egy buta rémálom volt, és valószínűleg Niall még él. Már csak azért is voltam biztos abban, hogy ezt csak álmodtam, mert Ő nem mondaná nekem, hogy szeret, hiszen végig csak kihasznált, és becsapott. Fáradtan, és vörös szemekkel pillantottam az éjjeliszekrényemen található digitális órára, ami hajlani fél négyet mutatott. Nem törődve azzal, hogy mennyire van az éjszaka közepe, felálltam, magamra kaptam egy melegítőt, és kiosontam a házból. Nem ért meglepetésként, hogy kint sötét volt, és már a levegő is lehűlt. A srácok háza felé vettem az irányt, bár tudtam, hogy nem fogok otthon találni senkit. Amikor megérkeztem, felemeltem az ablakpárkányra helyezett virágcserepet, és elvettem alóla a ház kulcsait. Csendben kinyitottam az ajtót, majd bementem. Az utam egyenesen Niall szobájába vezetett, ahol azonnal felkapcsoltam a lámpát. Leültem az íróasztalához, majd egy nagy levegővétel kíséretében kihúztam a legfelső fiókot, ahonnan előhúztam a benne lévő laptopot. Felnyitottam, majd bekapcsoltam. Tudtam, hogy van egy facebook profilja álnéven, és azt is nagyon jól tudtam, hogy sosem jelentkezik ki belőle. Látnom kellett, ahogy megegyezik a haverjával erről a fogadás dologról.

- Hé, te meg mit csinálsz? –hallottam egy hangot a szoba ajtajából. Egy pillanatra lefagytam, aztán felismertem a hangot, úgyhogy megfordultam.

- Eleanor! –kiáltottam fel, és odaszaladtam hozzá, hogy megöleljem. –Olyan régen láttalak!

- Én is téged Jen, de neked nem Amerikában kéne lenned? –vonta fel a szemöldökét. Ezek szerint a fiúk még nem említették neki, hogy hazajöttem.

- De, elvileg ott kéne, de mégsem vagyok ott. –hajtottam le a fejem.

- Történt valami? –kérdezte aggódva. Mindent elmeséltem neki, hiszen benne megbízhattam, Ő nem adja ki semmilyen újságnak, amit mondok, Eleanor is hasonló helyzetben van, mint én, csak Őt nem csapták be. Végül azt mondta, hogy ha itt maradhat mellettem, megnézhetem Niall üzeneteit, úgyhogy nekiláttam a profil átkutatásának. Az utolsó üzenet, amit elküldött, egy Ted nevű fiúnak volt címezve, és ez állt benne: „Kiborult a bili, mindent elcsesztem.”  Úgy gondoltam, hogy ezzel a fiúval váltott üzenetek még érdekesek lehetnek, ezért elkezdtem olvasni őket. Elég volt mindössze néhány mondatot elolvasnom, azonnal rájöttem, hogy ez a Ted áll a fogadás mögött.

„Úgysem mered.” –írta.

„Nem játszom a lányok szívével, te is tudod. Ismersz…” –válaszolta Niall.

„Nos, ez a Jenny akkor is megérne egy próbát.” –hergelte Ted.

„Jenny csodálatos, és gyönyörű. Sosem lennék képes éppen Őt bántani…”

„Valaki szerelmes! ;)”

„Nem vagyok szerelmes!” –tiltakozott Niall.

„Bizonyítsd be! Bolondítsd magadba, és tegyél róla, hogy viszont láthassam az eredményt egy újságban. Érdekelne a dolog.” –ez volt a végszó. Nem voltam képes tovább olvasni. Eleanor átölelt, és nyugtatni próbált, de hiába. A könnyeim újra eleredtek, és hirtelen elkezdett hiányozni Harry. Ő most tudná, hogy mit mondjon, én pedig megnyugodnék, és talán minden rendben lenne. Csakhogy Hazza nem volt itt, nem vigasztalt, nem adott tanácsot, és nem ölelt át. Bella is hiányzott. Biztos voltam abban, hogy ha itt lenne, Ő is tudna tenni valamit, amitől megnyugszom.

- Holnap indulok a fiúkhoz New Yorkba, akarod, hogy beszéljek Niallel? –simított végig a hátamon Eleanor.

- Ne! Nem akarom, hogy tudja mennyire összetört. –hárítottam el. Erős akartam maradni, főleg előtte.

- Megértelek, de ez így nem mehet tovább.

- Nem kell aggódnod miattam, Eleanor. Pár nap, és rendben leszek, hidd el. –erőltettem az arcomra egy kis mosolyt.

- Szeretnél itt aludni ma éjjel? Nem hinném, hogy jó ötlet lenne ilyenkor az utcán kószálnod, ráadásul egyedül.

- Ide is egyedül jöttem.                                   

- Akkor is. Maradj itt, és holnap reggel majd hazaviszlek. –ajánlotta fel. Nem volt kedvem hazamenni, úgyhogy elfogadtam. Bevonultam Harry szobájába, magamra zártam az ajtót, lefeküdtem az ágyába, amit már két hete nem használt, és nagy nehezen elaludtam. Arra azonban nem számítottam, hogy a rémálmom visszatér…

Az élet nem más, mint egy jegy a legnagyobb show-ra a földön.
/saját kép/