27. rész: Hétvége Niall-Landben #part1

*Érkezés Írországba*

Szorosan Niall mellett álltam, és nem mertem elengedni a kezét. A bátyja és a szülei egyre közelebb értek, mire reszketni kezdtem. Niall csak elmosolyodott, amikor megérezte, és egy puszit nyomott az arcomra, hogy megnyugtasson, bár ez nem sikerült neki.

-  Niall! –ugrott a nyakába az édesanyja, mikor elég közel értek, de még mielőtt megtehette volna, nagy nehezen elengedtem Niall kezét.

- Sziasztok! –üdvözölte rég nem látott családját, és mindenkit végigölelgetett. A reptéren néhány elképedt rajongó sikítása, vagy meglepett, lesokkolódott pillantása suhant át. Szerencsére senki nem tartotta magát olyan merésznek, hogy megzavarja ezt a pillanatot, így vagy kerek szemekkel, és tátott szájjal továbbálltak, vagy pedig meghatódva nézték a jelenetet. Amikor az ölelkezés befejeződött, a rajongók megilletődve szétszéledtek, Niall pedig közelebb lépett hozzám. Tudtam, hogy most mi következik. Csak nyugalom, nem lesz semmi gáz. Minden rendben, nem kell félni. –Anya, apa, Greg, Ő itt Jenny, a barátnőm. –ölelt át büszke, diadalmas arckifejezés kíséretében.

- Végre megismerhetlek! –kiáltotta az anyukája, és azonnal megölelt. –Jaj, bocsáss meg, be sem mutatkoztam. Maura vagyok. –nyújtotta felém a kezét, miután elengedett.

- Nahát! Niall nem túlzott, pedig szokása. –törte meg a pillanatot Niall apja mosolyogva, mire én kérdőn néztem rá. –Te tényleg olyan vagy, amilyennek elmondott. Az én fiam mindig is tudta, hogy kell választani. Egyébként Bobby vagyok. –ráztam kezet vele is.

- Greg. – mutatkozott be a bátyja egyetlen szóval. Éreztem, ahogy Niall teste megfeszül mellettem, de nem szólt semmit.

- Biztos megéheztetek az úton, úgyhogy jobb lenne, ha hazamennénk, és összedobnék valami kaját. –törte meg Maura a rövid ideje beállt csendet.

- Készen állsz? –húzódott mosolyra Niall szája. A szobája csukott ajtaja előtt álltunk, és alig vártam, hogy végre láthassam, milyen is a barátom birodalma.

- Nyisd már ki azt az ajtót! –böktem oldalba. Kuncogott egyet, majd felemelt, és berúgta maga előtt az ajtót.

- Hé, Niall! Mit csinálsz? –nevettem, miközben ledobott az ágyára.

- Körbevezetlek a szobámban. –húzódott mosolyra a szája. – Az ott a fürdőszoba. –mutatott egy ajtóra, amin egy Justin Bieber poszter díszelgett. –És a legfontosabb: ez itt az ágyam.

- Az ajtó pedig tárva nyitva, és a csomagok előtte hevernek. –ültem fel. Niall azonnal elindult, és behozta az összes ajtó előtt várakozó bőröndöt, becsukta maga után az ajtót, majd letette  őket az ágy mellé. A szobája hasonló volt, mint amilyennek elképzeltem. A fal világoskék, poszterek, és fényképek díszítették. Az íróasztala is roskadásig tele volt képekkel, főleg a családjáról.

- Kinézelődted magad? –helyezkedett mellém. Annyira elbambultam a szoba mélyreható elemzésében, hogy alig jutott el az agyamig, hogy beszél hozzám. Aztán észbe kaptam, és bólintottam. –Akkor hol is tartottunk?

- Nem is csináltunk semmit. –mosolyodtam el, de valójában tudtam, hogy mire gondol.

- Nem? Akkor sürgősem tennünk kell valamit az ügy érdekében. –suttogta. Ahogy ezek a szavak elhagyták a száját, egy kissé megremegtem, de igyekeztem nyugodt maradni. Egyre közelebb hajolt, és hirtelen megcsókolt, közben pedig hátrafektetett. Beletúrtam a hajába, mire egy kicsit belemosolygott a csókba, de hamar túltette magát a dolgon. Aztán hirtelen fordult a kocka, és én kerültem felülre. Niall felett térdeltem, és továbbra sem ért véget a csókcsatánk. A keze a combomra, majd szép lassan egyre feljebb vándorolt, majd megállapodott a fenekemen. Kis idő múlva tovább ment, és a pólómat próbálta levenni rólam.

- Kész a kaja! –hallottuk Maura hangját az ajtóból egy halk kopogás kíséretében. Niall sóhajtott egyet, és felült, ahogy én is. Tisztában voltam azzal, hogy Niall most egy kicsit mérges, amiért félbe lettünk szakítva, de be kell valljam, én megnyugodtam. Túl korainak éreztem ezt az egészet… hisz az ég szerelmére! Még csak tizenhat éves vagyok, és csupán két hónapja vagyunk együtt. Még nem készültem fel erre. Amikor felálltam volna az ágyról, Niall elkapta a kezemet, és visszahúzott.

- Ugye tudod, hogy később folytathatjuk? –úgy nézett rám, mintha meg akarna nyugtatni. Nyilván észrevette a zaklatottságomat, és ezt másnak könyvelte el, mint ami igazából állt mögötte. Az arcomra erőltettem egy mosolyt, és bólintottam. Úgy látszik, hogy még arra sem készültem fel, hogy elmondjam neki, még nem akarom. Azt viszont tudtam, hogy az a bizonyos „később” hamarosan esedékes, szóval legkésőbb akkorra fel kell készítenem magam a vallomásra, ami eléggé aggasztott.

Evés közben is csak ezen járt az eszem. Vajon mit kéne mondanom? Valószínűleg az igazat, amit érzek. Igen, ez eddig tisztasor. Viszont amitől a legjobban féltem, az nem volt más, mint Niall reakciója.

- Jól vagy? –kérdezte aggódva két falat között.

- Persze, soha jobban. –füllentettem. Legszívesebben már most nekiálltam volna elmondani neki, de egyrészt ott kavargott bennem az a szemtelen –és ezúttal hiábavaló- remény, hogy majdcsak elfelejti ezt az egészet, és később nem is akarja majd, másrészt viszont halogatni akartam. Magamat ismerve ez nem meglepő, én mindent az utolsó pillanatra hagyok, főleg az ilyen dolgokat. Azzal viszont ideje volt szembesítenem magam, hogy a beszélgetés elől nem térhetek ki, bármennyire is kínos, tragikus vége lehet.