28. rész: Hétvége Niall-Landben #part2

A délután folyamán Niall bemutatott pár barátjának, akik nagyon jó fejek voltak. Megértettem, hogy Niall miért hiányolja ennyire Írországot, bár valamit eddig is kapizsgáltam. Nem lehet kellemes ennyi időn keresztül távol lenni a családjától, és az összes barátjától. Ahhoz képest, hogy én hogyan kezelném ezt, Niall remekül viseli. Szerintem én már beleőrültem volna. Később sétáltunk a városban, és elvitt vacsorázni az egyik kedven helyére. Evés után ismét a szobában kötöttünk ki, de ezúttal igyekeztem úgy rendezni a dolgokat, hogy ne kelljen magyarázkodnom. Megállapodtam magammal, hogy ha lehetséges, elkerülöm a beszélgetést, bár belül tudtam, hogy úgyis meg kell ejtenünk. 

- Elmegyek zuhanyozni, ha nem bánod. -jelentettem be.

- Persze, nyugodtan. -bólintott Niall a laptopjának képernyője mögül. Összeszedtem a cuccaimat, és bevonultam a fürdőszobába... vagyis az Ő fürdőszobájába. A csempe kék volt, amin nem is lepődtem meg, hiszen ez Niall kedvenc színe. Azon viszont, hogy milyen tiszta, és rendezett minden, kicsit megakadt a szemem. Biztosan ki lett takarítva itt, mielőtt megérkeztünk volna. Mint mindig, zuhanyzás közben ma is az elmúlt napon elmélkedtem. Főleg az ebéd előtt történteken. Még mindig féltem, hogy mi lesz ebből. Amint megtörölköztem, magamra tekertem a törcsit, majd előkapartam a telefonomat a farmerem zsebéből, és azonnal tárcsáztam az első számot, amit megláttam a telefonkönyvemben. A legjobb barátnőmet hívtam, hogy öntsön belém egy kis lelket, és segítsen.

- Halló? -szólt bele a telefonba, amit viszonylag hamar sikerült felvennie.

- Bells? Baj van. -válaszoltam halkan, hogy Niall ne hallhasson meg semmit.

- Te jó ég, Jenny, mi a baj? Mi történt? -visított ijedten. Kuncogtam egyet hirtelen ijedtségén, majd a tárgyra tértem.

- Niall azt akarja, hogy... szóval le akar feküdni velem. 

- Már azt hittem, hogy valami nagy baj történt! Komolyan ezért hívtál fel? -értetlenkedett. -A lényeg az, hogy ne mutasd, hogy mennyire félsz. Legyél gyengéd, és tényleg... nem harap. Viszont ez lesz az első, és annak különlegesnek kell lennie, úgyhogy...

- Én nem akarom! Még nem. -szakítottam fékbe. Nem akartam végighallgatni a tanácsait, sem pedig más egyebeket, amiket összehord. Felvilágosító órára sem volt szükségem, azon már túl vagyok pár éve.

- Akkor már értem. Félsz a reakciójától.

- Pontosan. -hajtottam le a fejem. 

- Nézd, Jenny! Ha Niall szeret, akkor elfogadja, és tud várni, ha meg nem így tesz, akkor kár lenne miatta sírnod. Bár szerintem nem kell félned, mert odáig van érted, és egy ilyen dolog nem fog titeket elszakítani. -magyarázta Bella. 

- Igazad van. Nem lesz semmi gond. -nyugtattam magam továbbra is.

- Így van! Most mennem kell, itt van Zayn. Sok sikert! -hadarta, majd letette a telefont. Én is hasonlóképp cselekedtem, aztán felvettem a pizsamámat, ami egy kék superman-es pólóból, és egy rövidnadrágból állt. Megfogtam a cuccaimat, és visszavándoroltam a szobába, ahol Niall még mindig  a laptopja előtt ült. 

- Kész vagyok. -ültem le az ágy szélére. A hangom hallatán Niall azonnal felpillantott, és lecsapta a laptop tetejét.

- Akkor azt hiszem én is elmegyek zuhanyozni. -mondta. Bólintottam. Amíg bent volt a fürdőszobában, csörgött a telefonom, úgyhogy beszéltem pár percet Missyvel is. Régóta nem kommunikáltunk, és már hiányzott is egy kicsit. A kórházban is majdnem minden nap meglátogatott, és hozott csokit, vagy sütit.
Niall elég hamar végzett. Amikor kijött a fürdőszobából, alig tudtam levenni róla a szemem, és az is lehetetlen küldetésnek bizonyult, hogy összekaparjam az ágyra olvadt maradványaimat. Egy sima fekete pólót viselt, és egy alsónadrág volt még rajta. Láttam már Niallt kevesebb ruhában is -lásd: tengerpart, fürdőnadrág- de most valahogy mégis más volt. 

- Én is elkészültem. -mosolyodott el, és letelepedett mellém. -Mit szeretnél csinálni? -kérdezte sunyi tekintettel. Azonnal tudtam, hogy mire gondol, de még mindig nem tudtam reagálni semmire. Még mindig nem sikerült magamhoz térnem. Egyre közelebb hajolt, és megcsókolt, de máshogy, mint eddig. Kis idő múlva félelmetesen közel kerültünk a délelőtti pozícióhoz. Ismét a pólómnál járt a keze, de most megállítottam, és véget vetettem a csóknak is. Végül felültem, mire Niall értetlenül meredt rám, és hozzám hajolt.

- Valami baj van? Elrontottam valamit? -suttogta a fülembe aggódva. 

- Nem, nem erről van szó, én csak... 

- Csak? 

- Én csak... azt hiszem, hogy... szóval, hogy én... én még ne-nem akarom. -nyögtem ki. Kicsit megkönnyebbültem, ugyanakkor még nagyobb kő nehezítette a szívemet. A félelem.

- Délelőtt még nem úgy néztél ki, mint akinek kifogása van a dolog ellen...

- Mert akkor... akkor nem tudom. Délelőtt félbe lett szakítva, de nyilván ha nem így történt volna, akkor én állítalak meg. -fordítottam el a fejem. - Niall, én egyszerűen még nem állok rá készen. Csak tizenhat éves vagyok, és túl korainak érzem. Különben is, csupán egy hónapja vagyunk együtt. Ez nagyon kevés idő, és én...

- Hé, nyugi. 

- De én... 

- Semmi de. Megértem. Tényleg rövid idő. Nincs semmi baj, oké? -fordította felé az arcomat. Az a kő jó nagy puffanással esett le a szívemről. -Szeretlek, és ezen nem fog változtatni az, hogy még nem szeretnéd. Nekem akkor is te vagy a legfontosabb, érted?

- Fogalmam sincs, hogy mivel érdemeltelek meg... -pirultam el. - Ötletem sincs, hogy mit tehettem, amiért ezt kapom. 

- Ezt vehetem annak, hogy te is szeretsz? -hajolt egy kicsit közelebb. Annyira, hogy már csak pár centi választotta el az arcunkat egymástól.

- Igen. -húzódott mosolyra a szám. 

- Akkor jó. -hajol még közelebb, és megcsókolt. Pár perc múlva egymás mellett -pontosabban egymás karjaiban feküdtünk, és a világért sem engedtük volna el egymást, legalább is én nem engedtem volna el Niall akkor sem, ha egy tornádó magába szippantaná. Ha ez történne, kétségkívül inkább mennék vele, mint hogy itt hagyjon. Ilyen, és ezekhez hasonló gondolatok árnyékában aludtam el a szorításában. 

Utam hosszú még, rám az élet vár...