31. rész: Békülés

Otthon végre bevethettem magam a párnáim védelmező sokaságába. Mi mást is tehettem volna? Erőt vettem magamon, felkeltem, és lezuhanyoztam. Egy sima fekete pólót vettem fel, és egy kék rövidnadrágot. A pizsamához még korán volt egy kicsit, hiszen csak 6 óra volt. Miután felöltöztem, visszafeküdtem az ágyamra, és ahogy szoktam, lejátszottam az összes ma megtörtént párbeszédet, és mozzanatot: a búcsúzkodást, Danielle beszámolóját arról az interjúról, a Niallel való vitáimat, és a beszélgetést Harryvel. Az zökkentett ki a gondolataimból, hogy kopogtak. Az illető nem várta meg, hogy kinyissam, vagy hogy válaszoljak valamit, azonnal benyitott. Danielle volt az.

- Liam mondta, hogy ma náluk voltál, és összevesztetek Niallel. -mondta, és leült mellém az ágyra.

- Nem is láttam Liamet, de egyébként igen, így volt... vagyis van. -sóhajtottam.

- Én tehetek róla... hagynom kellett volna, hogy kimaradj ebből, nem szabadott volna belerángatnom téged.

- Hé, nem a te hibád volt! Így alakult, de majd minden rendben lesz. -erőltettem egy mosolyt az arcomra. Nem akartam, hogy lássa, mennyire bánt ez az egész. Tudtam, hogy nehéz neki, nem szerettem volna még jobban megnehezíteni. - Egyébként csak félreértetted.

- Mit?

- El nem csalja meg Louist. Egy volt barátjáról mesélt neked, akivel a szakítás után is tartja még a kapcsolatot. Rémlik valami?

- Igen, egy Billy nevű srácról mesélt, és... -kezdett bele, de hirtelen felkapta a fejét. - Szóval csak félreértettem? -bólintottam. - Istenem, akkor hülye vagyok! Most hogy nézzek ezek után a szemébe? A Louéba?

- El nem haragtartó, és ahogy Lout ismerem, Ő sem. Nyugi, nem lesz semmi gond. -nyugtatgattam, bár leginkább rám fért volna egy alapos nyugtatás.

- Azonnal megyek, és bocsánatot kérek mindenkitől, holnap pedig elintézem a médiát is. Hogy lehetek ekkora marha? -fogta a fejét, és kiment a szobámból, így újfent egyedül maradtam a jó puha párnáimmal. Bella elutazott Zaynnel Franciaországba, így nem volt szívem felhívni, és megzavarni a problémáimmal. Belefúrtam az arcomat a kedvenc párnámba, és egy kicsit kicsordultak a könnyeim. Nem akartam veszekedni, elég volt már belőle, bár még csak pár órája ment ez az egész. A sminkem már elkenődött, a hajam pedig elég szépen összekócolódott, de nem igazán érdekelt, ez az én szobám, itt nem lát senki.

- Beszélhetnénk? -rontott be a szobába valaki, akinek azonnal felismertem a hangját. Az arcom elé szorítottam a párnát, és a fürdőszobám felé vettem az irányt, hogy rendbeszedhessem magam, de nem jutottam el odáig, mert a látogatóm elkapott, és visszaültett az ágyamra. A párnát továbbra is az arcomhoz szorítottam, nem engedtem el. - Minek az a párna? -kérdezte Niall.

- Jó az illata. -feleltem. Nem igazán hihette el,  ezért elvette, és meglátta az arcomat.

- Miért van az, hogy miattam csak sírni tudsz? - az arca hirtelen borzaszó fájdalmat kezdett tükrözni.

- Ez nem igaz! 

- Majdnem meghaltál miattam, én pedig állandóan ezt művelem veled...

- Niall...

- Sajnálom, érted? Én nem ezt szeretném! -tiltakozott tovább, de elegem lett abból, hogy nem hagyta végigmondani, amit szerettem volna. Közelebb hajoltam hozzá, és a számat az ajkára tapasztottam. Pár másodperc múlva elhúzódtam.
- Ha még egyszer elmondod, hogy mennyire sajnálod, akkor kidoblak a szobámból, világos? Még egy bocsánatkérés, és nem állok szóba veled. -mosolyodtam el. - Én voltam a hülye. Én mentem el, pedig nem kellett volna. Későn jöttem rá. Először nem is gondolkodtam... egyszerűen későn fogtam fel, hogy mi történik.
- Ne hibáztasd magad! Nekem nem lett volna szabad úgy neked támadnom egy ilyen kis hülyeség miatt.
- Nem lehetne, hogy inkább semmisnek tekintjük ezt az elmúlt pár órát? Valahogy nincs kedvem erről beszélni. 
- Remek ötlet! -ölelt magához szorosan, de én lefejtettem magamról a karjait.
- Rendbe szedem magam, és jövök. -mosolyogtam rá, és felálltam volna, ha nem fogja meg a kezem, és húz az ölébe.
- Nekem így is te vagy a legszebb.
- Persze, mert nincs itt más, csak mi. -ellenkeztem.
- Úgy értettem, hogy a legszebb lány az egész világon, de oké, gúnyolódj csak!
- De engem akkor is zavar, hogy tiszta fekete az arcom! -mondtam, majd egy puszit nyomtam az arcára és bementem a fürdőszobámba. Lemostam a sminkemet, és a nagy feketeséget az arcom minden részéről. Örültem, hogy a vitának ismét jó vége lett, de főleg annak, hogy vége. Amikor elkészültem az elkenődött sminkem lemosásával, visszamentem a szobámba, és beleültem Niall ölébe. 
- Egyébként mi lesz Daniellel, és Eleanorral? -kérdezte, miközben átkarolt a hasamnál.
- Dan átmegy, és bocsánatot kér. Azt mondta, hogy később rendezi a dolgot a médiával is, úgyhogy remélhetőleg nem lesz semmi baj.
- El nem haragtartó, biztos minden oké lesz, ha tényleg bocsánatot kér. -vonta meg a vállát, mire én csak sóhajtottam, és bólintottam egyet: biztos voltam abban, hogy ez így lesz.