32. rész: Az utolsó naplemente

*Néhány nap múlva* 

A veszekedés szépen lassan egy egymás nyakába borulós bocsánatkérést, és megbocsájtást követően lecsendesült. Danielle rendezte a dolgot a médiával, így Ők is leszálltak Eleanorról, és Louisról, meg persze a többiekről. Harry örült, hogy Louisba visszatért az életkedv, és ismét hajlandó volt vele "rosszalkodni", Liam és Lou azért voltak boldogok, mert a barátnőik ismét szóba álltak egymással, Zayn pedig Bellával kapott össze emiatt egy kicsit, ahogy én is Niallel. Szerencsére mindenki kibékült mindenkivel, úgyhogy most teljesen szent a béke, mindenki örül a másiknak. 

A mai napon viszont Bellának és nekem is elment az életkedvünk: ma augusztus 31. van, tehát holnap szeptember, és kezdődik a suli. Nem igazán hiányzott a sok tanulás, a tanárok gyilkos pillantásai, és a directionerek rajongása, amiből nyilvánvalóan nekünk is jutni fog bőven a suliban. Persze itt nem csak a rajongásról van szó, legalábbis a mi irányunkba. Én inkább tartottam a rosszalló, fenyegető megjegyzésektől, bár Bells próbált nyugtatni, hiszen neki már volt alkalma hozzászokni. Pár nap múlva lesz egy éve, hogy együtt vannak.

- Hé Jen, nem megyünk ki megnézni az utolsó nyári naplementét? -nézett fel Bella egy magazinból, amit az ágyamon elterülve olvasgatott. Bólintottam, aztán mindketten felpattantunk, és az ablak felé vettük az irányt. Igen, elég furcsa szokás a háztetőn üldögélni, mégis ez nekünk egy nagyon különleges hely. Mindig ide jövünk, ha meg szeretnénk beszélni egymással valami fontosat, vagy ha csak meg szeretnénk nézni a naplementét, esetleg napfelkeltét, bár ez még csak egyszer sikerült tavaly nyáron, amikor Bells nálunk aludt. Furcsa volt visszaemlékezni, hisz akkor Bella még csak távolról csodálta Zaynt. Egy ideig másról sem beszéltünk ezen a tetőn, csak róla. Végül aztán tavaly szeptember elején Bella beállított hozzám, teljesen felpörögve, és közölte, hogy ki kell ülnünk e tetőre. Miután kiültünk, elmesélte, hogy az volt élete legszebb napja, ugyanis Mr. Tökéletes Malik megcsókolta, és elmondta neki, hogy már régóta kinézte Őt magának. Nekem akkor még meg sem fordult a fejemben, hogy egy év múlva Niallel fogok járni. Sőt, az igazat megvallva az sem, hogy lesz barátom. Anya mindenkit nagyon hamar elüldözött mellőlem, nem láttam sok esélyt arra, hogy valakit megkedvel.

- Holnaptól minden megváltozik. -sóhajtottam, ahogy a lemenő napot néztem. Bells kérdőn felém fordította a fejét. - Nem akarok suliba menni. Nem akarok belefulladni a tanulnivalóba, és amit a legjobban el szeretnék kerülni, az a sok rajongó pillantása. -magyaráztam.

- Nyugi, ne is törődj velük. Majd megszokod, hidd el. Nem vagy dolog. -vonta meg a vállát mosolyogva. Igen, Ő könnyen beszél, neki már sikerült, én viszont nem tudtam, hogy mire számítsak holnap. 

- Milyen érzés, hogy nemsokára egyévesek lesztek? -váltottam témát, hogy eltereljem a gondolataimat a rajongókról.

- Furcsa. Nem gondoltam, hogy ennyire komoly lesz. -mosolyodott el. -Persze nem bánom, mert ez volt életem legjobb éve, és legeseménydúsabb nyara. Tényleg, te mit gondolsz erről a nyárról? -pislogott felém barna szemeivel.

- Jól indult, aztán amikor hazajöttem, az volt életem legrosszabb hónapja. És a baleset.. az sem tartozik azok közé a dolgok közé, amikre szívesen visszaemlékszem, na meg a múltkori veszekedés... Viszont Írország nagyon jó volt. -soroltam az elmúlt 2 és fél hónap történéseit. -Összességében emlékezetes. Nem fogom elfelejteni, az egyszer biztos. -nevettem el magam. 

- Tudod mit? Ezek után talán megváltás a suli. -nevetett Ő is. - De azt nem engedem, hogy Niall fuvarozzon. Inkább megyünk gyalog, oké? 

- Nem az Ő hibája volt. -böktem oldalba, bár tudtam, hogy csak viccel. 

- Sziasztok! -köszönt pár másodperccel később Missy, aki az ablakpárkányban állva mosolygott ránk. Bellával egyszerre köszöntöttük, és hívtuk, hogy üljön csak le mellénk. - Miről van szó? -kérdezte, hogy be tudjon kapcsolódni a beszélgetésbe.

- Csak a nyárról beszélgettünk. -vonta meg a vállát Bella, mire én automatikusan bólintottam. Kérdeztünk Missyt, hogy mit csinált, amíg nem kezdett el velünk lógni, de azt mondta, hogy amikor épp nem velünk volt, akkor vagy a szüleivel nyaralt valahol, vagy a szobájában ült, és unatkozott. Aztán jöttünk mi, és valóra vált az álma, vagyis megismerhette személyesen a One Directiont. Ma már nem is úgy tekint rájuk, mint a világ egyik legsikeresebb fiúbandájára, hanem csak úgy, mint öt idióta, átlagos tinédzser srácra. Szóval már nincsenek rohamai, ha a fiúk a közelben vannak, és nem kap sikítófrászt, ha valamelyik veszi a bátorságot, és hozzászól. Mind az öten örültek, amikor már alábbhagyott a lelkesedés, mondván, hogy énekesként a hallás igen fontos dolog számukra. Érthető. 
- Mi fog nektek a legjobban hiányozni a nyárból? -kérdezte Missy.
- Nekem a sokáig alvás, és a szabad délutánok. -vágta rá egyből Bella, aztán mindkettőjük tekintete rám szegeződött. 
- A sok idő, amit a fiúkkal töltöttünk. -sóhajtottam. Ha majd megkezdődik a suli, tanulni kell, és ha ez még nem lenne elég, heti háromszor dolgoznom is kell apu egyik ismerősének éttermében. Emellett a fiúk is rohadt elfoglaltak, szóval komolyan nem tudom, hogy ez mennyire fog működni az iskola mellett. Mindketten összenéztek, és azt hiszem belegondoltak a mondat mögé bújt dolgokba, és sóhajtottak.
- Igen, az nekem is. -tette hozzá Bella. Még úgy húsz percen keresztül beszélgettünk, aztán szomorúan vettük tudomásul, hogy a nyári szünet utolsó naplementéjének vége.
- Akkor én megyek. Holnap találkozunk, sziasztok! -kelt fel, és bemászott az ablakon. Olyan gyorsan elment, hogy Bellával szinte reagálni sem tudtunk a hirtelen elviharzásra.
- Hát ez meg mi volt? -nézett utána Bells, miközben igyekezett felfogni, hogy tulajdonképpen mi is történt az előbb. 
- Fogalmam sincs. -vontam meg a vállam, és a Hold felé pillantottam. Gyönyörűen ragyogott az égen. Telihold volt. Hirtelen eszembe jutott, hogy amikor Los Angelesben voltunk este a parton, és Niall kijött hozzám, akkor is telihold volt. Mosolyogva néztem, és lepergett előttem a nyár. Hiányozni fognak az ahhoz hasonló pillanatok. 
- Na jó, szerintem én is megyek. -tápászkodott fel a legjobb barátnőm szép lassan, ezzel kizökkentve a gondolataimból, és magára vonva a figyelmemet.
- Hé, Bells! -másztam utána, amikor már bemászott a szobámba az ablakon keresztül. - Nincs kedved itt aludni? -kérdeztem.
- Végül is, felhívhatom anyát, és szerintem maradhatok. -bólintott mosolyogva, és a telefonjáért nyúlt. Körülbelül két percet beszélhetett, majd letette, és közölte, hogy maradhat. Kicsit hiányozni kezdtek a közös pizsibulik, úgyhogy ma este azt tartottunk. Kifestettük a körmünket, megnéztünk valami romantikus vígjátékot, és beszélgettünk. 
Így telt tehát a nyári szünet utolsó estéje. Szerintem ez egy tökéletes búcsú volt a nyártól. 

A nyár olyan, mint az álom: az idő relatív, élvezed
minden pillanatát, majd a legjobb résznél jön
a szeptember, és felébredsz.