34. rész: Évforduló és szakítás

*Néhány nap múlva, Bella szemszöge*

Suli után izgatottan rohantam át Zaynhez, aki reggel felhívott, hogy ma mindenképpen menjek át, ha végeztem az iskolában. Tudtam, hogy mit akar: ma van az évfordulónk. Amikor a ház elé értem, becsengettem, és most kivételesen nem Niall, hanem maga Zayn nyitott ajtót, és rögtön felhívott a szobájába. Leültem az ágyra, és érdeklődve pislogtam rá, de valahogy nem úgy tűnt, mint akinek túl jó kedve van. Túlhajszoltnak, és meggyötörtnek látszott. El sem tudtam képzelni, hogy mit akarhat, de az már biztos, hogy nem az évfordulónkkal kapcsolatos a dolog. Egy darabig gondolkodva járkál fel-alá, aztán hirtelen hozzám fordult, és beszélni kezdett.

- Nézd Bella, én sajnálom, hogy ezt teszem... -kezdte, de rögtön abba is hagyta. Azt hiszem, jól is tette, mert itt vált világossá, hogy nem akarom hallani a mondat végét. - Én... azt szeretném mondani, hogy... -kezdett bele újra a mondandójába, de megcsörrent a telefon. Kivette a zsebéből, és kérdőn nézett rám, mire én biccentettem, hogy vegye csak fel. Így is tett.

- Szia! -köszönt bele. - Nem, még nem. -zihálta idegesen, aztán kiment a szobából, és rám csukta az ajtót. Gyorsan odasiettem, hogy halljam a beszélgetést. -Majdnem egy év volt, az ilyesmit nem lehet mindenféle szívfájdalom nélkül közölni. -motyogta. -Igen, persze. Nyugalom, csak össze kell szednem magam. Jó, én is téged. Szia. -köszönt el a telefonálótól, én pedig gyorsan visszaültem az ágyra, majd Zayn bejött a szobába, és leült mellém. Már tudtam, hogy mit fog mondani. -Bella... -nézett a szemembe- tudnod kell, hogy ez volt életem legszebb éve, de tudod, semmi sem tart örökké... -és akkor már biztos volt. Szakít. Méghozzá nem is akármikor. Az évfordulónkon. 

- Tudom. -nyögtem ki halkan. Tudom, hogy semmi sem tart örökké, de eddig naiv kislány módjára hittem, hogy ez talán mégis. Egészen öt perccel ezelőttig én voltam a világ legboldogabb embere, most viszont a boldogságom oka egyszerűen kidob. Az évfordulónkon.

- Sajnálom. -hajtotta le a fejét.

- Miért? -kérdeztem a könnyeimmel küszködve.

- Mert egy év hosszú idő, és nem akarlak bántani...

- Nem. Miért szakítasz? És miért pont ma? 

- Azért, mert... -itt elcsuklott a hangja, és úgy nézett rám, mintha a világ összes emberének fájdalma kiült volna az Ő arcára. - mást szeretek. -nem bírtam tovább, a könnyeim ömleni kezdtek, és azon gondolkoztam, hogy merre szaladjak. - Nagyon-nagyon sajnálom.

- Kétlem. -bukott ki belőlem. - És ki az? -töröltem le a könnyeimet. Szükségem volt a csaj nevére, hogy meg tudjam keresni, és megölni.

- Ezt hagyjuk, oké? -nézett rám furcsán. Felálltam, és becsaptam magam mögött az ajtót. Nem akartam, hogy így legyen. A lépcsőn leérve pofozgatni, és csipkedni kezdtem magam, mert fel szerettem volna ébredni. Zayn nem tenne ilyet velem... az évfordulónkon. Egyszer csak azt éreztem, hogy nem tudok tovább állni, és az ajtó előtt a földre rogytam. Egyik kezemmel a kilincset markoltam, a másikkal pedig az ajtót püföltem.

- Jézusom Bells, minden oké? -hallottam egy hangot a hátam mögül. Nagy nehezen erőt vettem magamon, felálltam, és Niallhöz fordultam. Most komolyan, úgy nézek ki, mint akivel minden rendben? Hülye kérdés... -Mi történt? -lépett közelebb.

- Zayn... -suttogtam. - Ma van az évfordulónk, és...

- Elfelejtette? -futott át az arcán egy mosoly.

- Nem tudom, viszont azt igen, hogy jövőre ugyanezt a napot mással ünnepelheti. -szipogtam, mire Niall szemei elkerekedtek, és hitetlenül méregetett.

- Szakítottatok? -bólintottam, aztán a könnyeim ismét ömleni kezdtek. Niall még közelebb jött, és megölelt. Az arcom a vállába fúrtam, és úgy zokogtam tovább, amikor a bejárati ajtó kinyílt, és egy szőke csaj lépett be rajta. Amikor észrevette, hogy sírok, kicsit megtorpant, aztán elindult felfelé a lépcsőn, és igyekezett nem venni rólam tudomást, de amikor felért, egyszer még visszanézett rám, aztán megrázta a fejét, és tovább ment. Olyan ismerősnek tűnt ez a lány, de hirtelen nem tudtam hová tenni.

- Hihetetlen, hogy Zayn máris idehozta Perriet. -motyogta Niall. És akkor rájöttem. Ez a csaj nem más, mint Perrie Edwards, a Little Mixből. Gyönyörű, tehetséges meg minden. Ellene nekem nem volt, nincs, és nem is lesz esélyem. Én túl átlagos vagyok Zayn számára. Sóhajtottam, és az ajtó felé vettem az irányt.

- Hé Bella, minden oké lesz veled? Ne kísérjelek haza? -kérdezte, mire én megráztam a fejem. 

- Haza találok egyedül is, de azért köszi. -erőltettem az arcomra egy mosolyt, aztán haza indultam. Amíg sétáltam, eleredt az eső, de nem különösebben zavart, csak lassan sétáltam hazafelé. 

Perrie & Zayn